Jó kis nap volt ez, kezdve azzal, hogy békésen aludt együtt az előszobában Néró és Kornélia. (Az esti vihar miatt bekéreckedtek, és a múltkori esetnél, mikor nem a szállítódobozban aludt benn a cica, hanem szabadon, a szekrényen egy párnán,még este Néró felhördült, és féltem, hogy olyan kis helyen, mint a mi előszobánk, nem tud elmeneküli a cica, inkább kiszórtam, de valószínűleg csak megijesztette az alvó kutyát, nem volt harc.) A vihar hatalmas ködöt hozott, amin átszűródött a nap fénye, láthatóvá tette a sok táncoló páracseppet. Ebédre tejszínes, mozzarellás, petrezselymes tészta volt, amit L. úgy evett, mint egy kis hölgy, tökéletesen, kanállal. (Beért a sok tracsírozni hagyás, amire KT-nél még nem volt idegem, szívunk is miatta mindketten, a fiam is és én is.) KT nem ébresztette fel L.-t a délutáni alvásából.
Utána pedig kirándulni mentünk. Nem lehetek elég hálás a sorsnak, hogy egy olyan helyen lakom, ahol ehhez csak ki kell lépni az ajtón.Bár nem vagyuk egy nagy erdőjáró fajta. Az erdő meseszép volt, gyűjtöttem leveleket, csemegéztük diót, csipkebogyót, KT felismerte a galagonyát is. Hegyet másztunk, lest lestünk, és egy vadregéyes úton, sziklák, mély szurdokok, nagyon régi ösvények nyomán értünk vissza a faluba. Imádom az ismeretlen utakat, most a magánytól sem féltem, ami mindig fullasztóan rám telepszik az erdőben, de F. kicsit aggódott, hogy megy le a nap, és csak távoli kutyaugatás tudatja velünk, hogy messze vagyunk-e, nem lehetett tudni, nem egy hegyháton, vagy a falu túlfelén lyukadunk-e ki. Picit már fáztam, és gondolom a vékonyan öltöztetett gyerekek is hazafelé, sapka csak L.-en volt, ő is folyton lerángatta magáról, KT kapucnit kapott, és két vékony hosszúujjú póló volt csak rajta, és L.-en, rajtam csak egy. Ilyen időnk volt ma, helyet cserélt az október a szeptemberrel, a rettentő hideget 20 fok váltotta, de nem is baj, mert most az a 20 fok az őszi táj teljes pompáját festi alá, nem a szeptemberi kicsit sárgulunk-de azért zöldek maradtunk-időszakot, most minden bokor és fa citromsárga, aranylóan fakó, bordó vagy rókavörös, és ehhez a langyos levegő igazi vándorösztönt hoz ki a legkényelmesebb kanapélakóból is. Frodó épp ilyennek láthatta a Megyét, ilyen időben járta. A kis KT elszántan lépegetett előttünk, nem félt attól, hogy lehagy, járta a mohosköveket, a mélység sem riasztotta, minden emelkedőre követett miket. L. a hátamon minden elérhető levelet leszaggatott,és sokszor ki is jött volna. Rögtön elaludtak a tejek után, pedig KT a nehéz, mászkálós napok után is fenn szokott lenni 9-10-ig, bár egyedül játszik a szobában, néha jön ki mutatni vagy kéri valamit, most ez nem volt.
Fürdés előtt pedig kiszaggattuk KT-vel a bekevert linzert, a közepek lyukasztásában, tepsire tevésbe volt agyon profi, több lyukas lett, mintlyuktalan, pedig kiszámoltam, hogy egyenlően szaggassak, valószínűleg elvett olyat is, amit nem tettem oda elé, önszorgalomból. :) L. meg hisztizve a földre borult, mert nem kapott a sütiből, mert már előtte sem kért, visszaadta a falatot, teljesen tele volt... De azért adjak. :) Ilyenkor a legcukibb, a nincs még tíz kilójával, ahogy előre borul és hihetetlenül kifosztottnak, csalódottnak és szomorúnak tűnik anélkül, amit éppen szeretne.
