Összepakoltunk, a kis táskába raktam az irataim. Mivel KT élénken érdeklődött, kivettem a kezéből és elraktam, emlékeim szerint a hátizsákba. De az biztos, hogy mikor a kis táskát megtaláltam KT ágyában, már nem volt benne. KT-n kerestük egyre ingerültebben, kipakoltuk a szekrényeket, ahova néha rejteget, megnéztük a kanapék mögött, hátha beejtette, de minden az ellen szólt, hogy ő tudja, hol van, mert nem hozta elő. Próbáltam emlékezni, mikor volt a kezemben, kipakoltam az összes táskát kétszer is, megnéztem az összes táskámban, hátha se hallva, se látva az egyikbe beleraktam, belekukkantottam még a kukába és a hűtőbe is, hátha... De semmi. Egész nap ezen agyaltunk, tűvé tettünk érte mindent. Ki sem nagyon mentünk, csak a fiúk, míg L. aludt, pedig az idő nagyszerű volt a rohangászáshoz.
Este kotorászom a hátizsákban, meglepődtem, hogy eddig észre sem vettem, mennyi kis zsebe van belül, bár ez nem meglepő, pelenkázós darab, nagyon praktikus. Igen, az egyik rejtett zsebben pedig ott lapult a nyomorult tárca... Becsúszott.
Én kétszer pakoltam ki napközben teljesen csontra a hátizsákot. F. szintén. Még meg is nyomorgattam üresen, hátha keményedik benne valahol egy tárcányi tárgy, ami elkerülte a figyelmem.
Gondoltam rá nemrég, hogy ha történik valami megmagyarázhatatlan, akkor is tudunk rá valamit mondani, a legfurább éjszakai zajokat és hangokat is természetesnek vesszük, el sem tudunk képzelni mást, legyintünk, hogy biztos a macska volt, stb. Pedig lehet, hogy valami természetfelettivel van dolgunk, de nem tudjuk felfogni, nem tudjuk elhinni. Most hinne nekem valaki, hogy mondjuk egy manó vagy ufó csórta el és tette vissza a tárcám? Ugye nem? Pedig ez is lehet magyarázat.
