Néha nagyon ijesztő, ahogy Morzsácska ide-oda alél, emiatt jo lenne, ha nem lenne ilyen nagy meleg, csak akkor tudnánk meg, van-e valami baja, vagy csak fáradt. Tegnap demonstratíve bemászott a kiságyába és szundikálni kezdett. De a nappali alvásszükséglete is felment úgy háromra az egyről. Híres étvágyát is elvesztette, KT nem, neki soha nem is volt. KT is fáradt, de mozog, fut, csak nyűgös. Van egy kuckója. Szaffi folyton az ágyában vagy KT kuckójában alszik.

Apa elvitt engem nagybevásárolni, mert a kocsi ugyan hétfőig lett volna szerelőnél (szombaton vittük), ami kell, be is szerelte, de a falnak nekimenést nem olyan egyszerű kikalapálni, így még marad nála. Így viszont minden heti program ha nem is marad el, de zűrössé válik, R. is írt, ráérünk-e szerdán, nos, akkor kétszer megyünk be a lángoló városba a légkondi nélküli busszal aznap... Mert az estét nem hagyjuk ki, az biztos, családi ünnepség lesz. Terveztem strandot is.

Apa meg cinkel, hogy az ember nem becsüli azt, amit ingyen kap, mintha nem vigyáznék a kocsira... Mindent a tudtával teszek, például ha ragaszkodna hozzá, hogy álljunk be mindig a garázsba, megtenném, még ha ideggörcs is leszek, mire ki tudok állni a szűk hely, a kanyar és a lejtő miatt. Mintha nem hinné el, hogy tényleg csak ennyi volt, ma azt is említette, hogy háromszor mentem a falnak, pedig a kocsi harmadik ugrása volt az, amit a fal állított meg. Meg hogy le kellett volna állítanom.. Mégis mit gondol, hogy a bekötött gyerekeimmel az autóban majd direkt nekimegyegetek falaknak? Ha nem esem pánikba, akkor leállítom! Basszus, azt hittem, csak egyet ugrik, de még azt sem akartam volna persze, csak egyszerűen nem tudtam olyan gyorsan, mit is nyomjak.

Kíváncsi leszek, jobban alszik-e kicsi L. ma éjjel, most jutott eszembe, hogy a fa kiságy matracát betegyem az utazóágyába, az sokkal kényelmesebb és nem tudja feltúrni az ágyneműt. KT segített nekem áthozni, összetekerni a takarót és a lepedőt, amikre most nincs szükség. Annyira ügyes, csak sok-sok feladatot kell neki adni, az unatkozás a halála.

Továbbá nem szabad nekem holokausztos dokukat néznem, főleg nem olyanokat, amikben gyerekek vannak, annyi idősek, mint az enyéim, képekkel, videókkal... Mert akkor garantált a rossz álom. Ezzel kapcsolatban beszélgettünk F.-vel, neki is volt hasonló élménye (rossz gondolatok, rossz álmok), majd eszembe jutott, hogy az egyetem alatt foglalkoztatott egy budapesti atomtámadás gondolata, mert akkoriban hallottam, hogy a metróalagutak óvóhelyként szolgálnak ilyen esetben. Bár budai voltam, de mi nem jutottunk volna el, túl messze laktunk, F. mosolygott, hogy bezzeg ők. Mamáéknál el tudtunk volna bújni a pincében, ha kell, és éppen ott vagyunk.

Mondtam azt is, hogy nagyon régen, kamaszkorom hajnalán) gondoltam rá, hogy titkosügynök legyek (meg testőr, hehe), sőt, játszottam is, hogy üldöznek, séták közben sokszor figyeltem, merre járok, merre találnék alkalmas menekülőutat, ha gyalog vagy kocsival üldöznének. Ma is szeretem feltérképezni a terepet, sosem árt tudni az ilyesmit, ne jöjjön jól soha, azt mondom, de akkor is.