Csak két hírrel kapcsolatban reagálnék itt a blogon.

Az egyik az elszaporodott és veszélyessé vált román kóbor kutyák helyzete. Most lehetővé vált ezen kutyák kiírtása. Csakhogy ott irtózatos módon teszik ezt, nem injekcióval. A szadisták paradicsoma ez a lehetőség, már volt hasonló egy szomszédos országban és ott ez történt. Nagyon sok kutya van ott, a legtöbb sosem lesz társállat. El kell őket altatni, ha örökbefogadhatatlaok. És ki kell dolgozni egy hatékony és hosszú távú ivartalanítási programot, mert különben öt év múlva újra ennyi kutya lesz. Persze, aki imád gyilkolni, annak jó hír, csak nem megoldás semmire.  

A másik meg a szociális temetés kapcsán volt, hogy akkor az ember maga öltöztesse, mosdassa a halottját. Persze sokan tudni vélik, hogy ez milyen természetes, mert az ötvenes években a nagyit sem vitték ám boncolni, a tisztaszobában felravatalozták és agyő. Azt felejtik el, hogy régen is voltak asszonyok, akik a mosdatás, öltöztetés feladatát ellátták, általában nem a kamaszfiú törölgette le a szülőanyját. Volt egy riport egy ezzel foglalkozó szakemberrel, ő azt mondta, a három erre vállalkozóból egy tudta végigcsinálni. Nem mindegy, hogyan bánnak egy merev testtel, amiből mindenfelé folyik valami. Meg hogy rémes a boncolás, meg milyen állapotban rakják néha koporsóba a halottat. Hát, igen. De én inkább legyek fekete, püffedt holttest, mint egy hamvas, ami aztán a föld alatt ébred fel. Mert nem tudni, az otthon szépen felöltöztetett, másnap, harmadnap föld alá tett falusiakból régen mennyi volt aztán a tetszhalott, nem sok olyan sírt ásnak ki, ahonnan ez kiderülhet, lehet akár minden második is. Beleborzongok, ha erre gondolok, mikor tudja az ember, hogy senki nem fog neki segíteni, tökéletesen elhagyatott, mert halottnak hiszik...