szárnyak

Apa felhívott, kérek-e nyúlhúst, és mivel az első és utolsó, 26 évvel ezelőtti pörköltömben nagyon ízlett, igent mondtam. Kicsivel később be is ugrott vele. Azt a csomagot passzoltam, amiben ott volt a feje is, de a szaga már gyanús volt, faggyúszag. Undorkodva daraboltam, vagdostam a faggyús hájat, az inakat, a csontokat a húsról, és a nyusziból pörköltet főztem. Az illata vadas, ismeretlen húsos, egyetlen falatot bírtam belőle leküldeni, amivel megnéztem, megpuhult-e már. Jól sikerült, de nekem nem ízlik. Alig eszem húst, és most már felrakhatom a marha és a sertés mellé a nemszeretem-listára. Talán ha nem a véres zacskót látnám mindig, ha a fazékra nézek. F. sem kóstolta meg. Nérónak ünnepi eledele lesz belőle. Nem halt meg hiába a nyuszi, mert Nérót amúgy is hízlalni kell.