1.

Mivel KT alig beszél, nehezen fejezi ki azt, ami bántja. Úgy reagál, ahogy a bölcsisek, vagyis azok, akik bekerültek egy közösségbe, tanulgatják a szabályait, szokták a környezetet, de érdemben nem kommunikálnak, mert nem igazán beszélnek. Vagyis kommunikálnak, simogatnak, ütnek, löknek. Ez pedig gond az oviban.

Játszótereztünk, nem voltak sokan. Van egy farepülő, apró kis fülkéjébe éppen csak L. tud bekuporodni, hogy forgassa a kormányt, míg én a propellert. Hívtam a mászókázó KT-t, jöjjön, legyen a másodpilótánk, boldogan rohant is, de egy kislány szintén megszólítva érezte magát, KT előtt odaért, befúrta a lábait szegény L. háta és a kormánykerék közé, hogy a kislányom inkább szabadult volna, KT meg csak nézte, és hogy én nem tettem semmit (egyszerűen leblokkoltam, hát most hogy mondjam egy négyévesnek, hogy húzza el a csíkot, amikor először csak azt hittem, simán mögénk ül, nem erőszakolja oda a lábait is, na mindegy), így egyszer csak nekem panaszkodik a kislány, hogy a kisfiú meglökte. KT mutatta nekem, egy ujjal bökte meg, nem vészes, nem fáj, de L. utálja, ezért KT rajta sokszor alkalmazza. Dea kislány már rohant panaszkodni a felügyelőjéhez. Nem tudom, mit csináljak. Persze elmondtam KT-nek akkor, hogy nem szabad lökdösni. De hazafelé azt is, hogy igaza volt, csak erre nem így kell reagálni. Csak akkor hogyan? Arra figyelnek, aki hangos, aki jobban kifejezi magát, nem arra, aki maximum mutogat és nehezen beszél, így a helyzet békés megoldása képtelenség. Hogy mondja el KT azt az oviban, hogy ő nem lökött (a kislány rokonaihoz már ugye így jutott el a dolog), csak megbökte az ujjával? Vagy hogy megzavarták a terveit, mint most? Összetett érzelmek, komoly és bonyolult konfliktus, és nincsenek meg hozzá a szavai, hogy elmondja a saját verzióját, vagy érdemben segítséget kérjen. Ha nem vagyok ott, aktív részesként, én sem tudom, mi volt a baj.  

2.

Egészen más szülői szemmel nézni a Frozent. Adva van két kislány, a nagyobbik különleges, havat varázsoló képességgel, amivel együtt szépen eljátszanak, míg a kisebbik meg nem sérül. Az erős érzelmek hatására lassan korlátozhatatlan lesz ez a tudomány. A szülők kérik a nővért, próbálja az indulatait kordában tartani, ne árulja el velük a képességét, mert azzal ártani fog, de ettől a lány is fél. Már alig játszanak, bolondoznak, az idősebbnek folyton figyelnie kell magára. Egészen addig, míg el nem árulja magát és el kell menekülnie a hegyekbe, ahol végre nem kell senkire tekintettel lennie, csinálhat, amit akar, és kiélheti jégvarázsoló vágyait. Remélem, én (mi!) sosem leszek olyan szülő, aki azt tanácsolja a gyerekének, hogy fogja vissza magát és legyen csak boldogtalan, fegyelmezett. Azt kellett volna tenniük, hogy néhanapján kimennek vele azokba a nyomorult hegyekbe, a senkiföldjére, és hagyják varázsolni, hagyják, hogy megtanulja uralni és nem elfojtani a képességét. Mellesleg kicsit boldogabb is lett volna, hogy elfogadják legalább a szülei őt úgy, ahogy van, nem csak moderálva…