Tegnap és tegnapelőtt bőgtem, mikor nem sikerült a branülből elsőre kitolnom az injekcióval az alvadt vért és láthatóan fájt Nérónak, mégis újra és újra meg kellett csinálni, de most elsőre sikerült. Holnap sok minden eldől. Vagy kapja tovább az infúziót, vagy meg tudják műteni, és ott is kérdéses, mit találnak.

Önző vagyok, mert kell nekem. Nem tudom elképzelni, hogy ne legyen. (Mondjuk ezt sajnos sok mindenre mondtam az utóbbi években...) Akkor érzem magam itt biztonságban, ha ő vigyáz ránk. Kell a puha füle, az igénytelen,mégis szeretetreméltó természete, a szép alakja és gyönyörű, fekete bundája, az okos szemei, a figyelme.

KT kergeti, L. simogatja és tömködi a szájába a jutalomfalatot. Kornélia cica játékosan ráugrik, és kitúrja a puha szivacsáról. Ő meg rejtegeti a gyógyszert a szájában, nagyokat nyel, hogy azt higgyem, végzett vele, aztán reggel rálépek a harmad tablettára, amit kiköpött.