Ritkán csinálok levest, pedig szeretjük. Rájöttem, hogy a húsleves nem sáfránytól vagy vegetától lesz szép sárga, hanem attól, hogy kis olajon megpirítom a répát, hagymát és a gyökeret. Erre megy a csirkecsont, a víz, a szemes bors, só. (Kimaradt a petrezselyem, Mama szokott bele tenni. Meg a karalábé, mert lejárt csomagot vettünk az auchanban, nem néztem a szavatosságot, és penészes volt.) Mellette cérnametéltet is főztem ki. A húsleves egy részét kuszkuszra és a kertből frissen szedett és 20 perccel később már fazékba kerülő borsóra öntöttem. Újhagymát is karikáztam rá (szintén a kertből). A borsó nagyobbik felét a levesbe szórtam, de nagyon zsenge volt, nem kellett neki sok idő.
A levesbeli csontról előzőleg lefejtett csirkemellet garam masalás joghurtba pácoltam, majd kisütöttem. Miután lefőtt a leve, kicsike mézet és tejszínt öntöttem alá, így barnára pirult és sűrű szaftja is lett. Édes lett, illatos, a kuszkuszba borsó és hagyma helyett mazsolát (és mandulapelyhet) kellett volna raknom, jobban illett volna hozzá.