szárnyak

Ha ajándékot veszek, elég könnyű beleesni abba a csapdába, hogy nem csak azt nézem, ami a másiknak tetszik, hanem azt is, amit én fogadnék el, bár biztos tetszene azért az illetőnek is.

A gyerekeknél, különösen ha olyanok, mint a mieink és nem jelzik, mire vágynak, szintén ez a bonyodalom. Így bizony megtörténhet, hogy elárasztják a lakást a saját kedvenceink, pl. a disneyhercegnők, amikre aztán felfigyel a kiscsaj is, vagy rengeteg duplot veszünk, mindegy, milyen drága. Alakítjuk az ízlésüket. Amit nem kedvelünk, nem hozzuk be a háztartásba, ilyen a Bartos-világ. Tudom, hogy KT látta a könyveit az oviban, de nem mozgatta meg nagyon, ha itthon sosem említi, így megúsztuk a beszerzésüket, nem örültem volna, de megtettük volna.Ugyanez a Verdákkal. L. nála jobban kedveli az egészestéseket, kapott is Elsát meg Annát, minden nap játszik velük. 

Olvastam egy kis képregénycsíkot erről, hogy erőlteti a szülő a saját kedvenceit a gyerekére, szeretné, hogy a gyerek olyan legyen, mint ő. De szerintem általában azért viselkedik így egy szülő, mert szeretné, ha a gyerekét ugyanolyan hatások, élmények érnék, mint őt magát, hogy ugyanúgy örüljön, ahogy ő örült. Ha KT nem bírja majd a hobbitokat, nem fogom kitagadni, de örülnék, ha ugyanolyan élmény lenne neki elolvasni A gyűrűk urát, vagy a filmeket megnézni, mint nekem, így már most csepegtetek infókat. De ha nem szeretné, akkor nem erőltetném. Volt ilyen is, például az állatokkal. Nincs benne elég figyelem hozzájuk, nem érdeklik különösebben, csak a macskacsaládtagjaink, vagy mondjuk az állatsimogató. De már most látom, hogy nem lesz belőle Gerald Durrell, őszinte bánatomra, bár a skorpiós reggelit vagy a kígyógyűjteményt azért nem sajnálom. L. szemlélődőbb, ő elidőzik egy pókhálónál, katicánál, tulipánnál, csigánál. Őt még meglátjuk. :)    

Tegnap elültettük az eperpalántákat, meg mosolygós napsütésben esett egy picike hó (helló, Jack!), ma meg hányni kezdett KT, de remélem, hétfőig túl lesz rajta (már most is jól van) és L. sem kapja el, nem lenne jó a szülinapján ilyesmi.

KT ma elgondolkodva simogatta Kornélia felemás színű hátsó lábait és megkérdezte, miért sárga az egyik? Be lett festve cicalábfestékkel? :)

Nagyon tetszett a Demóna, különösen az, hogy Angelina Jolie a saját kislányával játszott együtt, ő volt a pici Aurora.:)

Ha már Disney, ma újra megnéztük a Bűbájt is. Régebben fel sem tűnt, hogy a könyv az elején és végén art nouveau-stílusú, de ma a színekben és Giselle első jelenetében is volt valami ismerős...

Jóóó, gondolom mindenkinek nyilvánvaló volt, de én még nem sokszor láttam azért.

Irigylem a csajt ezért a ruciért... Mikor hasonló esküvői ruhát néztem, borzalmasan állt, pedig egy ilyen volt az álmom. :(

Iszonyú tett és nem menti fel a pilótát semmi a bűne alól, hogy szándékosan oltotta ki 150 ember életét, de a fél füllel elcsípett interjú, amit az exbarátnőjével készítettek, kicsit más megvilágításba teszi a dolgot. Félt, hogy elveszíti a munkáját. Szorongott. Kevesellte a fizetést. Túlhajszoltnak érezte magát. Megtehette, hogy összetép egy orvosi papírt, amiben felmentik a munkavégzés alól, és mehetett dolgozni.

Most nem azért mondom, de a munkaadója, a légitársaság sem tűnik egészen ártatlannak. Miért is teremtettek ilyen körülményeket? Miért nem ellenőriztek jobban? Szörnyű, hogy ilyen katasztrófák kellenek, hogy komolyabban betartsák a biztonsági intézkedéseket, vagy változtassanak rajtuk. És ez mindig is így volt. 

Gonosz leszek, de kíváncsi vagyok, hány nagyszakállú hipszter borotválja majd meg magát kánikulában. :)

Szombaton a lányokkal találkoztunk, gyorséttermeztünk, ruhaboltoztunk, visszaidéztük a régi időket. Némi előkerült activitys jegyzetekkel is... :D Benéztünk a nagy Alexandrába is. El azt mondta, úgy nézek ki a kabátomban, mint Thorin, ezzel megmelengetve a szívem, Ses pedig csodaszép cicás táskát adott. :3

Az utolsó olyan vasárnapot, amin még lehet vásárolni, vásárlással töltöttük. Nem is tudom, hogyan lesz két hét múlva. Komolyan előre kell majd szervezni. Mi a gyerekek türelme és kényelme miatt délelőttönként járunk vásárolni. Mikor közbejön valami esemény, mostanában ez rendszeres szombati állatorvos látogatás, meg egy családi farsang volt, de régebben ilyen volt a piacozás is, ahol azért nem tudunk beszerezni minden szükségest, akkor bizony vasárnapra tolódott a dolog. Most majd mehetünk hétköznap este, a hullafáradt gyerekekkel, sötétben. Vagy szombat délután, mikor türelmetlenek és sírósak. Fantasztikus. Én még emlékszem arra, mikor vasárnap minden zárva volt. Megoldottuk, de minek nehezítsük most ezzel az életünket? Jaj de utáltam, mikor egy ismeretlen városban, faluban, országban nem találtunk nyitva levő boltot, mert nem hétköznap meg szombat délelőtt volt. Vigyünk mindenhova kaját?

Mindketten lesoványodtak január elejére, de Szaffi jól reagált az antibiotikumra, míg Bodza nem. Egy hónapja és egy napja ment el Bodz, és most Szaffi is. Bíztunk a végsőkig, ő küzdött a végsőkig, éppen emiatt bizonytalanok voltunk, mikor és hogyan avatkozzunk be. Kicsi harcos, gyönyörű anyamacska, F. társa, nagyon szeretünk és remélem, te is vársz ránk odaát!

Folytattam a böngészést. Négy nagy felfedezést tettem.

Kevés volt a halvaszületés (így a nagyvetélés is, akkor nehéz volt észrevenni a különbséget), de annál több baba halt meg az első napjaiban, heteiben, valószínű szoptatási vagy adaptálódási nehézségek miatt. Konkrétan azon a három településen egyetlen ikerpárt sem láttam, ahol minimum az egyik meg nem halt volna 120 éve. 

Az apa nélküli gyerekek tanúk jelenlétében születtek, külön odaírták, kinek a házában, míg a házasságba születetteknél nem.

Slágernév volt a Karolina, szinte minden negyedik lány az lett. De volt Árpádina is, nem is egy.

A legérdekesebb: megtaláltam apum tesóját. Öt percet élt az anyakönyv szerint, pedig nem is, "álhalálban született újszülött, akit nem lehetett életre kelteni". Kisfiú, nevet sem kapott, de ez akkor gyakori volt. Április eleji... Érdekes, hogy a testvérei azóta is élnek, ő meg el sem kezdhette az életet. Vajon ma meg tudták volna menteni? Igazából a neve miatt kerestem rá, nem volt neki. De egy 69 éves fekete-fehér fénykép árulkodik róla, hogy azért nem akarták őt elfelejteni. Így hagyott nyomot a világban, sok kis kortársa viszont nem, róluk csak a halotti anyakönyv szűkszavú sorai emlékeznek meg. Már nem is él, aki emlékszik rájuk, aki várta őket.   

Azt hiszem, inkább csak átfutni kellene, akkor nem találkoznék olyan 3 bejegyzéssel egymás alatt, hogy meghalt a 2 éves kisfiú szamárköhögésben, majd még aznap, pár órára rá a 24 éves anyja, igaz, ő tüdőgümőkórban, négy nappal később meg a három éves kislány (ezúton is csókoltatom azt oltáselleneseket). A bejelentő apuka egy hét alatt elvesztette az egész családját...

Sose tudtam volna meg ezek nélkül a halotti anyakönyvek nélkül, hogy hivatalos betegség volt a "gyermek aszály" meg a "gyermekek hasmenése", volt kislány, akivel lórúgás végzett, és nem is egy apátlan kisbaba nem élt egy napot sem...