KT egyik reggel betekerte magát az egyik nagy takaróba és a mélyéről mondta: kincsesláda vagyok! Ha jó a kedve (és elég gyakran az), üvöltve énekli az I am the Music Man refrénjét. L.-nek viszont nehéz az élet. Sír, mert nem arra megyünk, amerre ő akar. Sír, mert meg kell fognia a kezem, ha átkelünk egy úttesten. A földre fekszik zokogva (szép lassan lehasal, nem ám elvágódik), ha elege van a térdfájásból. Próbálja beérni száguldozó bátyját, aki néha azért meg akar halni, főleg a séta elején ("nem tudok sokat menni!" - és húzza a lábát, szenved, mert nincs a feneke alatt a futóbringa!) Már nem szeret a hátamon utazni, tegnap pedig órákat gyalogolt a Margitszigeten, azóta babakocsizni sem akar. Viszont véres a térde, mert néha elesik. Ezen a nyáron még hagynunk kell a szoknyácskákat (pedig olyan édi bennük), ha elmegyünk, olyan kell, ami a térdét védi.
Jó- és rosszkedvűek
2014.07.16. 22:37 :: Dee_
Szólj hozzá!
Címkék: babó babó2
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://frostcat.blog.hu/api/trackback/id/tr496514997
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
