Egy második világháborúban elesett katona fényképét látni olyan volt, mintha megérinthettem volna. Ott a ruha esése, a felhajtott ingujj (szegény, mikor reggel felgyűrte, nem gondolta, hogy ez lesz…), a ruha már ki tudja, hol van, réges rég szétmállott. Mégis, mintha csak tegnap készült volna a kép. A nagypapám visszajött ebből a háborúból és szép kort élt meg, ez a srác nem, pedig akkor egyidősek lehettek. Fura érintetlenek, épnek látni rég nem létező dolgokat. Varázslatos dolog a fénykép a maga örökre megőrzött pillanataival.
